Legyen ez az oldal a Kezdõlapom!

Főoldal

 
A város
Önkormányzat
Városháza
Idegenforgalom
Gazdaság
Egészségügy
Szociális ellátás
Közérdekű információk
Oktatás
Kultúra
Egyházak
Sport
   
 
Panaszláda
 
 
Edelényi Hegyek Közössége
 


2010-08-12
Kitüntető címekre tehetnek javaslatot

Idén is elismerésben kívánja részesíteni október 23-án az edelényi önkormányzat azokat, akik munkásságukkal kiemelkedően hozzájárultak a város fejlődéséhez. A javaslattételre vonatkozó felhívás szövegét itt olvashatják.

2010-08-11
Nehézkesen érkeznek az árvízi pénzek

Nehézkesen érkeznek az árvízi helyreállításra ígért pénzek a többi érintett település között Edelénybe is.

2010-08-10
Megújulhat a belváros

Támogatásra érdemesnek ítélte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az Edelény belvárosának értéknövelő és funkcióerősítő fejlesztésének első ütemére benyújtott pályázatot.

2010-08-05
Kincsesbányán táboroztak

Harsány gyermekzsivaj törte meg a csendet július 27-én, kedden Kincsesbányán. A Székesfehérvári Egyházmegye meghívására 34 fiatal érkezett az árvizektől oly sokat szenvedett Szendrőből és Edelényből, hogy ha csupán néhány napig is, de feledtessék velük az átélt borzalmakat. A vendéglátók beszámolóját és a táborozáson készült fotókat itt találják: http://www.kincseslap.hu/kks/start.php?main=hirekolvaso&id=243.

2010-08-05
Egerben táboroztak

Negyven árvíz sújtotta területen élő edelényi és vadnai gyermek érkezett táborozhatott öt napon át Egerben. Az Eszterházy Károly Főiskola kezdeményezéséhez számos segítőkész vállalkozó, nagyvállalat, közéleti személyiség és országgyűlési képviselő mellett a Heves Megyei Közgyűlés és Eger város önkormányzata is csatlakozott.

2010-08-05
Árvízkárosult edelényi gyermekek Tiszavasváriban

A gyermekek egy hétig élvezhették Tiszavasvári vendégszeretetét a Tiszavasvári Média Egyesület meghívására. A vendégek nagy része még nem járt a Nyíri Mezőség „fővárosában”, Tiszavasváriban, ezért a gazdag programkínálatban többek között városnézés is szerepelt. A részletek itt olvashatók: http://www.indexkelet.hu/rovatkeret.php?r=5&cikk=28923.

2010-07-28
Oroszlány is táboroztatja az edelényi gyermekeket

Az edelényi gyermekek táboroztatásához csatlakozott Oroszlány képviselő-testülete is, amely egyhangúlag döntött a ebben.

2010-07-28
Elfelejtették időben jelezni

Miután a tervezés időszakában nem jelezték, most pótlólag kellett igényt benyújtani az önkormányzat költségvetésének a terhére az edelényi gimnázium felújítása és bővítése kapcsán.

2010-07-22
Várják az adományozók jelentkezését

Közleményben fejezte ki köszönetét Molnár Oszkár polgármester mindazoknak, akik az árvíz sújtotta edelényiek segítségére siettek az elmúlt hetekben. Rövidesen megkezdik a homokzsákjegyek postázását, ám több adományozó nem tüntette fel adatait. Ezért várják a jelentkezésüket. A közlemény szövege itt olvasható.

2010-07-22
Késik a vis maior-pénz

A második árvíz után csaknem két hónappal sem érkezett még egyetlen forintnyi vis maior-támogatás sem Edelénybe.

 

 

Molnár Oszkár polgármester Molnár Oszkár polgármester köszöntője.
Tájékozódás
Közszolgáltatások
Média
Pályázatok
Álláslehetőségek megyénkben
 
 
Impresszum | Levél a szerkesztőknek | Szerzői jogok | Adatvédelem