Kitüntetések
1993 óta az edelényi önkormányzat október
23. alkalmából minden évben elismerésben részesíti azokat,
akik tevékenységükkel szolgálták a város fejlődését.
Edelény
díszpolgárai:
| 1995 |
Béres János, volt tanár, népdalgyűjtő |
| 2000 |
dr. Orbán Viktor, miniszterelnök, kormánya javaslatára
az Országgyűlés közel 1,4 milliárd forintos címzett
támogatást nyújtott a Koch Róbert Kórház rekonstrukciós
bővetésére |
| 2003 |
prof. dr. Kraszkó Pál, volt kórházigazgató, irányítása
alatt az intézmény az ország egyik meghatározó pulmonológiai
betegellátója lett |
| 2006 |
Kurucz
András, 1961. december 1-jétől nyugdíjba vonulásáig
igazgatóként irányította a város művelődési intézményét. |
| 2008 |
Rolf Kehl,
2008. július 7-én elemi erejű vihar pusztított városunkban. A keletkezett károk összességében elérték a százmilliós nagyságrendet, azon belül az önkormányzati tulajdonú ingatlanokban esett károk is jelentős részt tettek ki. |
| 2009 |
dr. Berkő Péter |
"Pro Urbe Edelény"
emlékplakett:
| 1993 |
Kurucz András, népművelő,
dr. Sándor
Dezső, volt tanácselnök |
| 1995 |
Slezsák Imre, volt könyvtárigazgató,
Vaszilkó Ferenc,
volt kórusvezető |
| 1996 |
Kachelmann Róbert, népművészeti gyűjteményét a
Borsodi Tájháznak adományozta |
| 1997 |
Edelény Városi Sportegyesület sakk szakosztály |
| 1998 |
Férfikórus |
| 2000 |
dr. Wolf Mária, régész, a borsodi földvár feltárásának
vezetője |
| 2001 |
Kovács Antal, volt esperes plébános |
| 2003 |
Kardos Sándor, gimnáziumi igazgató,
Vadas Gyula,
nyugalmazott református lelkész |
| 2004 |
Dr. Csintalan László, volt városi rendőrkapitány |
| 2005 |
Rejtő László (posztumusz),
évtizedeken
át volt pedagógus, aktív szervezője a sportmozgalomnak,
s éveken át önkormányzati képviselőként is dolgozott.
Virág
Tamás,
a polgári védelmi iroda vezetője, korábban
szervezője volt a város sportéletének, irányításával
szerveződött meg a hegyközség, amelynek alakulása
óta elnöke. |
| 2006 |
Galkó Tibor
Galkó Tibor 1984 novembere, az alakulás óta vezeti
az Edelényi Városi Sportegyesület sakk szakosztályát.
Az elmúlt több mint húsz esztendő alatt számos
sikert értek el, amelyet 1997-ben „Pro Urbe Edelény”
Emlékplakett adományozásával ismert el. A szakosztály
idén érte el az eddigi legnagyobb eredményét: csapatuk
kivívta az NB I-ben való szereplés jogát.
dr. Hatvani
Zoltán
Dr. Hatvani Zoltán 1990 és 1994 között az edelényi
központú 8. számú választókerület országgyűlési
képviselője volt. Ebbéli, majd négy esztendőn
át a megyei közgyűlés
alelnöki minőségében fáradozott és tett a Bódva
völgye, azon belül városunk fejlődéséért. Az
1956. évi forradalom
és szabadságharc tiszteletére felállítandó emlékmű
gondolatának a megfogalmazódásakor azonnal az
ügy mellé állt. Az előkészítő bizottság tagjaként,
majd
a felállítási költség egynegyedét vállaló alapítványt
létrehozva segítette a megvalósítást. |
| 2007 |
Hadobás Pál, igazgató |
| Körtvély Sándor, vezető építész, mérnök |
| 2009 |
Stein Éva |
"Edelényért"
díszoklevél:
| 1998 |
Hodossy Gyula, a népművészet mestere |
| 1999 |
Andó Pál,
Nagy Béla, volt iskolaigazgató |
| 2000 |
Laki Lukács László, helytörténész,
Tóth László,
volt karnagy,
dr. Vodila Barna, volt országgyűlési
képviselő |
| 2001 |
Fodor Sándor, nyugalmazott ÁFÉSZ-elnök
Lipták Lajosné, népművelő
Moldoványi László, nyugalmazott gimnáziumi tanár |
| 2003 |
Kalocsai István, tanár
Nagyné Volopich Mária, iskolaigazgató |
| 2004 |
Flaskó Attiláné, gimnáziumi tanár
Kovács János, a Nyugdíjasok Közössége elnöke
|
| 2005 |
dr. Domokos József, évtizedek óta dolgozik a városban
fogorvosként, egyik vezető alakja volt a rendszerváltozás
edelényi eseményeinek, személyesen kísérte el azt
a teherautót, amely a romániai forradalom idején
az edelényiek segélyadományait szállította Erdélybe.
dr. Pilát Árpád, éppen negyven éve dolgozik orvosként
a város és környéke egészségügyi ellátásában.
dr. Sztratiev Dencsev Boriszné, hosszú évek óta vezeti
a belvárosi gyógyszertárat, munkájának eredményeként
mindig biztosított volt a város és környéke ellátása. |
| 2006 |
Flaskó György
Flaskó György több önkormányzati és országgyűlési
választáson, népszavazásokon látta el az edelényi
helyi választási bizottság elnöki feladatait. Munkájának
köszönhetően a választások minden alkalommal rendben,
megfelelő társadalmi kontroll mellett zajlottak
le.
Gombos József
Gombos József 1953 decemberétől dolgozott az
edelényi bányaüzemben. 1956. október 23-án,
a forradalom kitörésekor
a II. aknára helyezték át, ahol az ott dolgozók
a munkástanács elnökévé választották. Tőle
telhetően
igyekezett csillapítani a sokszor sértődésből
eredő elégedetlenséget. 1985-ben vonult nyugdíjba,
de azt
követően sem fordult el a helyi közélettől. Tevékenykedik
a Miklós Gyula Kertbarát Körben, szervezője a
Nyugdíjasok Közösségének. |
| 2007 |
Juhász Andorné, pedagógus |
| Szarka István, építész |
| 2008 |
Dr. Vodila Barnabásné, pedagógus |
| Déri Andor, Nyugalmazott tanár |
|